A patkó
Bánata van Lacikának,
panaszolja fűnek-fának:
nem ül többet hintalóra,
mit ér az, ha nincs patkója?
Nagyapóka azt ajánlja:
ezüstpatkót veret rája.
De csak tovább sír-rí Lackó,
nem kell neki ezüstpatkó.
"Aranypatkó kell a lóra!"
Nyugtatgatja nagyanyóka,
de csak tovább sír-rí Lackó,
nem kell neki aranypatkó.
"Gyémántpatkó legyen rajta!"
Édesapa cirógatja.
De csak tovább sír-rí Lackó,
nem kell neki gyémántpatkó.
Fordul egyet édesanyja,
mosolyogva ölbe kapja:
"Mondanék én egyet, Lackó,
nesze, egy kis mákos patkó!"
Nekividul erre Lackó,
kezébe a mákos patkó.
Fölpattan a paripára:
"Gyí, te Csillag, Kisvárdára!"
(Móra Ferenc)
„Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban.”
Lev Tolsztoj
Tanulni kell
Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.
Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,
a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek.
Tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,
ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.
(Nemes Nagy Ágnes)
"A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint látni azt, amit mindenki lát..." (Lewis Carroll: Alice csodaországban)
A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás.
(Albert Einstein)
|